Karrierépítő oldal

Nyomtatás

 Ötletközvetítő és saját maguk megmutatására lehetőséget adó portál indult a magyar felsőoktatásban tanulóknak és friss diplomásoknak. Az egyik oldalon a vállalatok állnak, amelyek problémákat vetnek fel, a másik oldalon pedig a fiatalok, akik egy jó megoldással felhívhatják magukra a figyelmet.

A UNIVERSIDE (www.universide.hu) a hazai felsőoktatásban tanulókat és friss diplomásokat tömörítő portál azért jött létre, hogy közelebb hozza a fiatalokat és a vállalatokat. Célja, hogy megteremtse annak a lehetőségét, hogy az igazi tehetségek már a tanulmányaik alatt megmutathassák magukat a munkaadói oldal számára.

Évről évre több mint 300 000 diák koptatja valamelyik felsőoktatási intézmény padjait, és nincs ez másként a 2013/2014-es tanévben sem, miután 95 000-en jelentkeztek valamely képzési területre. A sikerhez és a biztos karrierúthoz azonban régóta nem elég elvégezni egy vagy több főiskolai, egyetemi képzést. A diákoknak már a tanulmányaik ideje alatt tudatosan foglalkozniuk kell azzal, hogy mire kikerülnek a felsőoktatásból, fel tudjanak mutatni valami olyan pluszt a vállalati szféra felé, ami megkülönbözteti őket a több tízezer hasonló helyzetben lévő frissdiplomástól.

A felsőoktatásban tanulók és pályakezdők  tapasztalatszerzését segíti elő ez az igazán újszerű kezdeményezés, a UNIVERSIDE, amely október végén indult útjára, és amely lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok már a tanulmányaik alatt megoszthassák szakmai ötleteiket, gondolataikat a hazai vállalatokkal.

„A regisztrált felhasználók konkrét, hazai és multinacionális vállalatok által kiírt feladatokra, problémákra adhatnak be megoldási javaslatokat, ötleteket a UNIVERSIDE-on keresztül, online. Ezáltal esélyük nyílik arra, hogy a rendszerben nyújtott tartós, jó teljesítmény, vagy akár egyetlen kiemelkedő feladatmegoldás, ötlet alapján megkeressék őket a vállalatok egy álláslehetőséggel, szakmai gyakornoki programmal vagy egy hosszú távú karriertervvel” – tájékoztatott Molnár Judit, a UNIVERSIDE egyik alapítója.

UNIVERSIDE.HU használata nem csak közvetlenül, hanem közvetetten is elősegíti a karrierépítést már a tanulmányok ideje alatt. Mivel a hallgatók több területen, valós vállalati problémákkal kapcsolatban adhatnak be megoldási javaslatokat, ezáltal olyan gyakorlatra tehetnek szert, ami előnyt jelent az álláskeresés során vagy egy állásinterjún. Nem mellesleg a hatékony és kitartó szereplés jól mutat az önéletrajzban is. Éppen ezért ajánlja az oldal használatát Molnár Judit minden felsőoktatásban tanulónak és pályakezdőnek – képzési területtől függetlenül.

 

MTI

 

Decrease font size Default font size Increase font size