Nem kell majd fizetni az új személyiért

Nyomtatás
Készült: 2013. november 06. szerda, 10:21

A mindennapi ügyintézést egyszerűsíti a kormányhivataloknál az a törvénymódosító csomag, amelyet november 5-én  nyújtott be az Országgyűlés elé a közigazgatási és igazságügyi miniszter - közölte a szaktárca.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) erről szóló közleménye kitér arra: az előterjesztés a bűncselekmények áldozatait is segíti azzal, hogy az okmányok pótlásának költségeit a jövőben az állam átvállalja. Ez jelenleg még az állampolgárokat terheli, a jövőben azonban a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés során elveszett vagy megsemmisült okmány pótlása a fővárosi és a megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatánál tett bejelentés után ingyenes lesz. Ilyen esetekben illetékmentesen lehet majd pótolni a lakcímkártyát is. 

A tájékoztatás kitér arra is, hogy az év végén megkezdődik a kormányablakok országos hálózatának kialakítása, az ehhez szükséges törvényi módosításokat szintén tartalmazza a benyújtott javaslat.

Több ponton módosul a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény is. Az állampolgársági eljárással kapcsolatos beadványokat a kormányablakoknál is be lehet majd nyújtani, és rövidül az ügyintézés ideje a kormányablak közreműködő hatósági eljárása esetén. Hasonlóan a jelenleg is működő kormányablakokhoz egy munkanap alatt kell a kormányablaknak a benyújtott kérelmet az eljáró hatóság számára továbbítani.

A benyújtott javaslat módosítja az ingatlan-nyilvántartási törvényt is, így a jövőben a kormányablakban lehetővé válik a hiteles tulajdonilap-másolat és térképmásolat kiadása.

Az előterjesztés az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer funkcióit hozzáigazítja a modern és szolgáltató közigazgatás követelményéhez, teljes mértékben összhangot teremt az információs önrendelkezési jog védelmével összefüggő alapjogi követelményekkel - tudatták.

MTI