Augusztus 15-étől igényelhető a diákhitel

Nyomtatás
Készült: 2013. augusztus 28. szerda, 20:11

Augusztus 15-étől igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2013/2014-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felületen kívül már a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.

A Diákhitel Központ azt közölte: augusztus 15-étől mind a szabad felhasználású, 7,5 százalékos kamatozású Diákhitel1, mind a kizárólag képzési költségekre fordítható, 2 százalékos kamatterhet jelentő Diákhitel2 igényelhető. Ez ettől a félévtől a diákhitel elektronikus ügyintézési felülete, a www.diakhiteldirekt.hu mellett az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületén is lehetséges.

A közlemény szerint az utóbbi esetben, vagyis ETR-, illetve Neptun-rendszeren keresztül kezdeményezett hiteligényléskor a személyes és tanulmányi adatokat nem kell külön kitölteni, ezeket a tanulmányi rendszerből automatikusan átmásolja a központ. Így a Diákhitel Központnál és a felsőoktatási intézménynél lévő hallgatói, igénylői adatok között nem lehet eltérés, amitől gördülékenyebbé válhat a hitelfolyósítás - írták.

A hiteligénylési adatlapokat a felsőoktatási intézmény hiteligénylési pontjain vagy a Diákhitel Központ ügyfélszolgálatain lehet leadni. A Diákhitel Direkt felületen közvetlenül igényelt hitelkérelmek továbbra is leadhatók a már megszokott módon, vagyis a partner pénzintézetekben, a takarékszövetkezetekben, a postahivatalokban.

Emlékeztettek arra: a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forinthoz juthatnak hozzá a hallgatók, a Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidő lejártáig, szeptember 16-áig leadják hitelkérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá az igényelt összeghez, amely a Diákhitel1 esetében az igénylők bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik meg.

A tájékoztatás szerint a várhatóan megnövekvő ügyfélforgalomra való tekintettel a KÖKI Terminálon található ügyfélszolgálat ezentúl minden szombaton nyitva tart 10 és 14 óra között.

A közleményben felhívták a figyelmet a központ honlapján néhány hete elérhető, Pénzügyi tájoló nevű alkalmazásra, amely személyre szólóan, a választott intézményre, illetve képzésre vonatkozóan mutatja be, hogy a diákok milyen anyagi forrásokkal és kiadásokkal számolhatnak tanulmányaik idején, és emellett fontos háttér-információkat is ad a felhasználóknak.

MTI