A Bölcs Bagoly Képző hírei

Nyomtatás

A Pusztazámori Tagiskolában immár ötödik éve folyik iskolaotthonos oktatás, mely több területen előnyt jelent a hagyományos, félnapos tanítással szemben. Ezek egyike, hogy a szokásosnál több időt tudunk fordítani a gyerekek személyiségfejlesztését szolgáló szabadidős tevékenységekre. Az osztályokkal foglalkozó pedagógusok irányultsága szerint vannak sportosabb vagy éppen művészeti orientációjú osztályok.

Jelenlegi elsőnkben ez utóbbi kapott nagyobb teret. A versmondás, bábozás, a különféle ábrázoló és tárgyalkotó tevékenységek részei mindennapjainknak. A gyerekek szívesen vesznek részt ezeken a foglalkozásokon, hiszen a mese, a vers világa közel áll hozzájuk. Az alkotás pedig fontos kifejező eszköze gazdag fantáziájuknak, kreativitásuknak, egyben hozzásegíti őket a világ felfedezéséhez. A kicsik büszkék műveikre, melyet szívesen mutatnak meg másoknak az osztály előtti kiállításon és a Bölcs Bagoly Képző facebookos oldalán. Rendkívül ösztönzi őket, ha érdeklődésüknek megfelelő rajzpályázatra festhetnek, rajzolhatnak. Most az érdi Csuka Zoltán Könyvtár rajzversenyére készülünk, de korábban pályáztunk már a Nagy Fal Magyar–Kínai Baráti Egyesület által kiírt versenyre is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2012. október végén hirdette meg „Álomút” címmel első országos gyermekrajzpályázatát, amelyre összesen 5440 pályamű érkezett, köztük két elsős kisdiákunk, Makai Ádám és Orosházi Eszter munkája.  A hét tagú zsűri végül összesen több mint 260 rajzot díjazott és közel ugyanennyi elismerő oklevelet osztott ki a legjobbaknak. Eszter alkotását oklevéllel ismerték el, Ádám pedig könyvjutalmat kapott színvonalas rajzáért. Gratulálunk nekik!

Mészáros Ildikó

osztályfőnök

Decrease font size Default font size Increase font size