Új tisztségviselők az agrárkamaránál

Nyomtatás
Készült: 2013. március 12. kedd, 13:41

Megválasztották az Agrárkamara Pest megyei és budapesti tisztségviselőit március 9-én Dunaharasztiban, a Pest megyei Agrárkamara székházában. A februári részközgyűléseken 75 megyei küldött elnököt, 4 alelnököt, 15 országos küldöttet, 5 országos pótküldöttet és agrárkamarai osztályevezetőket választottak.

Dr. Péter Mihály, a Magyar Agrárkamara átmeneti elnöksége tagjának beszámolója után, a helyszínen megválasztott jelölőbizottság javaslatát a küldöttgyűlés vita és ellenszavazat nélkül elfogadta. A szavazólapra így felkerült személyekre adták le a voksaikat a küldöttek. A jelölőbizottság elnöke megállapította, hogy a szavazás érvényes és eredményes volt. A kamarai választási szabályzat értelmében Budapest és Pest megye egy egységet alkot. Ez alapján az Agrárkamara megyei tisztségviselői a küldöttgyűlés döntése alapján a következők:

Elnök:Dr. Péter Mihály

Alelnökök:

Pálinkás Miklós (Zongor Agro Bt.) (mezőgazdaságért felelős)

Dr. Molnár Kálmán (Unilever Mo. Kft.) (élelmiszeriparért felelős)

Dr. Petrányi Csaba (vidékfejlesztésért felelős)

Obreczán Ferenc (mikro-, kis- és középvállalkozásokért felelős)

 

Országos küldöttek:

Kis Miklós Zsolt, dr. Petrányi Csaba, Kocsi János (Kincsem Lovaspark Kft.)

Obreczán Ferenc, Velkei József, dr. Molnár Kálmán (Unilever Mo. Kft.)

Dr. Németh Antal, Németh Mihály, Horváth Dénes (HM Bp-i Erdőgazd. Zrt.)

Petőházi Tamás, Tugyi Endre László, dr. Losó József (Mirelite Mirsa Zrt.)

Buzek Menyhért, Farsang János (Aranytej Kft.), Pálinkás Miklós (Zongor - Agro Bt.)

 

Országos pótküldöttek:

Molnár János (Mafia Bt.)

Tóth Tamás

Jandácsik Attila

dr. Hajnal Károly

Törőcsik István (Jászkarajenői Mg. Zrt.)

 

A küldöttgyűlés nyílt szavazással a következő személyeket választotta meg kamarai osztályvezetőknek:

 

Majoros Máté (Aranyszarvas Zrt.) - Szántóföldi növénytermesztés

Tugyi Endre László - Állattenyésztés

Szatmári Aranka (Kárpkom Kft.) - Mezőgazdasági termékkereskedelem

Kiss Beáta (Danone Kft.) - Tejfeldolgozás

Klément György - Szőlőtermesztés, borászat, és italgyártás

Dr. Sárvári János - Erdő, vad és halgazdálkodás

 

A többi szakmai osztály vezetőinek megválasztása a következő küldöttgyűlésen fog megtörténni.

 

 www.pestmegye.hu