"Jobb velünk a világ!" jótékonysági koncert

Nyomtatás

A Fogyatékos Emberek Világnapjára (december 3.) és ezen keresztül a sérült emberek tenni akarására és lelki erejére kívánja felhívni a figyelmet a Nemadomfel Együttes kezdeményezésére elindult és ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Jobb velünk a világ! jótékonysági koncert.

„Az idei évben kétnapos programmal készülünk” – mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „December 2-án igazi show-ként a Nemadomfel Együttes lemezbemutató koncertjével indítjuk a programsorozatot, melyen ismert sztárok is közreműködnek, így a Quimby Együttes két frontembere Kiss Tibor és Varga Livius, illetve Lovasi András (Kiscsillag együttes) és Krizbai Teca. December 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján pedig Újbuda Önkormányzatával együttműködve egy különleges közvélemény-formáló napra várjuk majd a XI. kerületi iskolásokat, ahol közelebb kerülhetnek a sérült emberekhez, mindennapjaikhoz” – tette hozzá a szóvivő.

Az idei Jobb velünk a világ! lemezbemutató koncert bevételét az Újbudán felépülő, sérült emberek és családjaik számára lakhatást nyújtó önsegítő közösségi otthonra fordítják a szervezők. A programsorozat fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök és felesége, Dr. Herczegh Anita.

A jótékonysági koncert december 2-án vasárnap 18.30 órakor kezdődik a Barba Negra Music Club-ban (Budapest XI. kerület, Prielle Kornélia u. 4.).

További információ:

Jobb velünk a világ

Nem adom fel Alapítvány

"Hisszük, hogy Isten minden embert egyedinek és megismételhetetlennek alkotott, éppen ezért mindannyiunknak pótolhatatlan küldetése van! Minket, akik itt most tapasztalati szakértőként tevékenykedünk, a társadalomban többnyire fogyatékosoknak neveznek.De nem baj, majd hátrányból előzünk, mert mi SOHA NEM ADJUK FEL!!! Az élet szép! ... Te tudtad?"/Nem Adom Fel Alapítvány/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(A képen: Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvívője Déván.)

Decrease font size Default font size Increase font size