Módosul az Országos Tűzvédelmi Szabályzat

Nyomtatás

Hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról (OTSZ) szóló belügyminiszteri rendelet módosítása.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF) szóvivője szerint az új rendelkezés csökkenti az adminisztratív terheket, és egyszerűbbé, egyértelművé teszi a jogalkalmazást.

Változás, hogy továbbra is lehet a lakóépületek menekülésre szolgáló közlekedőin növényeket elhelyezni, de az épület kiürítésére szolgáló folyosókat ezután sem lehet 110 centiméternél kisebbre szűkíteni.

A módosítás alapján a társasházakban az épület 6. szintje alatt ezután nem kell vízkivételi helyet biztosítani, és a 6. emelet feletti szinteken is csupán minden második emeleten, így a jogszabály enyhítésével jelentősen csökkenthető az állampolgárok terhe anélkül, hogy a biztonság romlana.

A módosított OTSZ-ben szerepel a "repülő kívánságlámpások" használatának tilalma, ugyanis ezek az eszközök tűzvédelmi szempontból jelentős kockázatot jelentenek.

Az OKF szóvivőjének közölte, a tűzvédelmi szabályok felülvizsgálata az építésügyi jogszabályok módosításával összhangban történt, így amellett, hogy megszűntek az indokolatlan költségeket jelentő előírások, csökkentek az adminisztrációs terhek is. A cél az volt, hogy a tűzvédelmi biztonsági követelmények megtartása mellett a szabályzat megfeleljen a szakmai követelményeknek és elvárásoknak, a jogalkalmazó számára pedig közérthető és egyértelmű legyen - tette hozzá.

MTI

Decrease font size Default font size Increase font size