56 éve volt a Szabadság Napja - Az 1956-os Forradalomra emlékezünk

Nyomtatás
Készült: 2012. október 17. szerda, 13:06

A hagyományos helyszínekre, a Műegyetemhez és a Kossuth térhez várják a békésen ünnepelni vágyókat a nemzeti ünnepen, de számos új elem is lesz az idei programban.  Az 1956-os forradalom 56. évfordulójának tiszteletére október 22-én, hétfő délután kezdődik a megemlékezés a Műegyetemnél, majd fáklyás menet indul a Bem téren át a Kossuth térre. Október 23-án, kedden 16 órakor a Kossuth téren mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. Az ünnepi műsorban közreműködik a Ghymes, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, illetve a Szent István Zeneművészeti Gimnázium Kórusa is. Az ünnepi programokhoz csatlakozik a Terror Háza Múzeum, ahol rendhagyó történelemórákon lehet részt venni,  és az Operaház is, ahol családi programok lesznek. A Műegyetemen ’56-os filmeket vetítenek majd.

Az ünnepi programok – a történelmi eseményeket figyelembe véve – október 22-én, kedd délután kezdődnek, hagyományosan a Műegyetemnél tartott megemlékezéssel, ahol 15 órakor a Kormány nevében Hende Csaba honvédelmi miniszter mond beszédet. Majd az egyetemtől fáklyás menet indul a budai felső rakparton a Bem térre (Műegyetem – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Döbrentei utca – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér útvonalon). A Bem téren rövid megemlékezés után 18 óra 30 perckor a menet továbbindul a Kossuth térre, ahol 19 órakor fellobban a Forradalom lángja.

A nemzeti ünnep napján, október 23-án 9 órakor a Kossuth téren a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik a megemlékezés, majd egész napos programok lesznek a téren. A világzenei koncertek sorában fellépnek: Buda Folk Band, Kiss Gergő és Barátai, Amatild, valamint a Pénzügyőr Zenekar. A téren október 22-étől tekinthető meg az ’56-os eseményeket bemutató fotókiállítás. Az ünnep alkalmából hagyományos, óránkénti őrségváltás is lesz a Parlament előtt.

A Kossuth téren 16 órakor kezdődik az ünnepi műsor, beszédet mond Orbán Viktor kormányfő. Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Szent István Zeneművészeti Gimnázium Kórusa és a Ghymes együttes.

Új elemekkel is kiegészül az idei program. Rendhagyó történelemórák lesznek október 16. és október 19. között a Terror Háza Múzeumban, amelyre a +36 1 / 374 26 84-es telefonszámon lehet regisztrálni. A Műegyetemen 10 órától 15 óráig a forradalomhoz kapcsolódó filmeket vetítenek, mint például a Szabadság, szerelem, a Mansfeld, a Megáll az idő című filmek. A belépés ingyenes. A Magyar Állami Operaház is csatlakozik az ünnepi programokhoz, ahol rendhagyó nyílt napra várják minden korosztályból az érdeklődőket. Meg lehet nézni a Magyar Táncművészeti Főiskola előadásában az Örvény című darabot, lesz operaházi séta a kulisszák mögé, opera ismertető, itt is lesz Olvasóliget, kiállítás és hangszervarázs. 10 órakor a Misztrál  zenél. Mint minden nemzeti ünnepen, már hagyományként, ismét lesz Nyitott Parlament, 10 és 15 óra 30 perc között mindenki számára ingyenes lesz a belépés az Országházba.

 

Sajtó Főosztály

Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium