Ingyenes internetes jogszabálytárat indított a KIM

Nyomtatás

Ingyenesen elérhető internetes törvénytárat indított a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM). A www.njt.hu oldalon elérhető Nemzeti Jogszabálytárban az aktuális, a még nem hatályos de már kihirdetett törvények is elérhetők, de öt évre visszamenőleg kereshetők a már hatályukat vesztett joganyagok is.

A tárca szerdai közlése szerint a honlapon megtalálhatóak lesznek a jövőben a nemzetközi szerződések egységes szövegei is.

A felhasználókat a kategóriák szerinti keresés lehetősége is segíti, lekérhetők a közismert jogszabályok, a "mai napon hatályba lépő jogszabályok", valamint az éppen hatályukat vesztők is.

A minisztérium közleménye szerint "a mai, gyorsan változó társadalmi és gazdasági viszonyok között alapvető szükséglet, hogy hazánkban minden polgár könnyen, gyorsan és ingyen hozzá tudjon férni az életét, munkáját, vállalkozásának működését szabályozó jogszabályokhoz".

Mint írják, nem ez az első kormányzati segítség az ügyintézéshez. A közelmúltban a www.ket.kormany.hu oldalon ügyfélbarát megoldásokkal kívánja segíteni a hatósági ügyekben eljárókat a KIM.

Decrease font size Default font size Increase font size