Kilenc új rendőrőrs nyílik

Nyomtatás
Készült: 2012. július 05. csütörtök, 10:54

Az őrsprogram keretében kilenc településen nyílik rendőrőrs az elkövetkező egy évben Pest megyében.

 „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnmegelőzés tekintetében széles körű társadalmi összefogás jöjjön létre” – emelte ki dr. Simon Tamás rendőr dandártábornok, megbízott megyei főkapitány a 2011. évről készített beszámolójában a Pest Megyei Közgyűlés ülésén.

Az elmúlt egy év alapján megállapítható, hogy a következő időszak fő célkitűzéseit – így például az emberek biztonságérzetét leginkább meghatározó bűncselekmények (lopás, személygépkocsi-lopás, lakásbetörés, rablás) megelőzése és eredményes felderítése, vagy a helyszíni intézkedések színvonalának növelése – képes lesz teljesíteni a megyei főkapitányság. Okkal remélhető, hogy ez így lesz, tekintettel arra, hogy az állomány létszáma végre nőtt 2011-ben (+531 fő), s ha a terveket jóváhagyják, akkor 9 új rendőrőrs (Acsa, Budakalász, Dunavarsány, Isaszeg, Jászkarajenő, Kiskunlacháza, Letkés, Ócsa, Zsámbék) szolgálhatja a személyes rendőri jelenlét jelentős léptékű megerősítését Pest megyében.

Simon Tamás kiemelte, hogy javítani kell a megyében a rendőr–lakos arányt, mert jelenleg egy rendőrre 564 lakos jut.

A főkapitányság célja, hogy minden településen legyen körzeti megbízott (jelenleg van, ahol 3 településre jut egy körzeti megbízott).

Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke az elhangzott észrevételekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a megye lakosságának a száma az elmúlt két évtizedben közel félmillió fővel nőtt, ezért a közgyűlés minden évben kérte a rendőri létszám növelését, és eredményként értékelhető, hogy előrelépés történt ezen a területen.