Pest Megye Szépe választás – pusztazámori lány a legszebb 16 között

Nyomtatás

Az Érd Szépe verseny idén Pest Megye Szépe versennyé bővült – ennek volt a döntője november 18-án a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban.

A Pest Megye Szépe verseny megrendezésével a szervezők elsődleges célja az volt, hogy Pest megye egyik kiemelkedő és meghatározó eseménysorozata induljon útjára és hosszú távon méltó értéket képviseljen Pest Megye életében.

Összesen harminc Pest megyei településről érkeztek a jelentkezők, és végül alapos felkészítés, előzetes válogatások után alakult ki a döntő mezőnye. A bejutott 16 Pest megyei lány között ismerős nevet is láthattunk, a pusztazámori Takács Szimonetta nevét. Számára életre szóló élményt jelentett a megmérettetés. Így beszélt erről.

 

„A modellkedés és a szépségverseny világa, valamint az ehhez hasonló dolgok mindig is a gyermekkori álmaim közé tartoztak. Idén nyáron jelentkeztem a Pest Megye Szépe 2017 versenyre. Szeptember 9-én egy válogatáson kellett részt vennünk, amely során interjút adtunk arról, hogy pontosan miért jelentkeztünk erre a versenyre, és beszámoltunk a jövőbeni céljainkról is. A döntőbe 16 lányt választottak ki a 40 induló közül. Én szeptember 17-én kaptam meg a kiértesítést arról, hogy a döntőbe jutottam. Még mindig hatalmas boldogsággal tölt el, ha visszaemlékszem erre a pillanatra.

Az első közös találkozásunk október 1-jén volt. Aznap készültek el rólunk a hivatalos Pest megye szépe képek.  A további heteink közös edzéssel, járáspróbákkal, fotózásokkal, ruhapróbákkal teltek. Magát a döntőt november 18-án este 19 órakor Törökbálinton a Munkácsy Mihály Művelődési Házban rendezték meg. Háromféle ruhában mutattuk meg magunkat: rövidnadrágban, kalocsai mintás ruhában és estélyiben. Nem volt fürdőruhás felvonulás, mert a szervezők meggyőződése az, hogy a lányok ne csak szépségükről tegyenek tanúbizonyságot, hanem belső értékeikről is. Úgy érzem, hogy itt már mind a 16 lány nyertesnek számított, és számomra egy nagyon nagy pozitívum volt, hogy egy lány sem távozott üres kézzel. Én „A legkarakteresebb versenyző” különdíját hozhattam haza.

A verseny napján a zsűritagok döntöttek arról, hogy ki legyen a királynő, de mellette közönségszavazás is elindult a Facebookon.  Hatalmas köszönetet mondok így az újság hasábjain keresztül a családomnak, barátaimnak és ismerőseimnek, azoknak, akik végigkísértek engem ezen az úton. Mindenkinek köszönöm a rengeteg megosztást és a sok-sok szavazatot. Nagyon boldogan zártam ezt a versenyt, és úgy gondolom, hogy első lehetőségnek, egy kiindulási pontnak teljesen megfelelő volt. A verseny megadta a kellő bátorságot a továbblépéshez.”

 

Cs. K.

 

Decrease font size Default font size Increase font size